folyamatban projekt

Tshava az alapítvány Othniel College intézményében a középiskolát befejezve kereste meg az alapítvány vezetőjét, France Mutombot segítséget kérve, hogy főiskolai tanulmányaiban támogassuk. Az eddig jó tanuló fiú nagyon elhatározott volt szándékában, azonban az alapítvány nem tudja felvállalni a tandíj finanszírozását. Ígéretet tettünk neki, hogy mindent megpróbálunk, hogy támogatót/támogatókat találjunk, aki hozzájárul az ő továbbtanulásához.

A gimnáziumi tanulmányait befejező Tshava szeretné főiskolai tanulmányait folytatni, azonban családi háttere - árva gyermek - nem teszi lehetővé, hogy az orvosi egyetem tandíját kifizesse.

A most már árva fiú szíve vágy, hogy orvos lehessen, és az iskola befejezése után a segítséget, ha nem is közvetlenül a támogatóknak, de közvetve más embereknek, rászoruló betegeknek hálálná meg. Ahogy ő fogalmazza: „Ha boldogulni tudnék az életben és megkapnám a megfelelő lehetőségeket, támogatni szeretném a szegényeket, árvákat, özvegyeket, segíteni őket, hogy visszataláljanak az életbe."    

Jelenleg a La Providence árvaházban lakik, ahol a lakhatásért cserébe munkájával járul hozzá a költségekhez.

A szorgalmas és kitartó fiú élettörténetét leírva levélben fordult támogatói segítségért, és bízik abban, hogy idén is sikerrel veheti az akadályokat az egyetemen.

Olyan támogatót/támogatókat keresünk, akik hozzá tudnának járulni Tshava tanulmányaihoz. A fiú nem csak Kongóban, hanem ha lehetősége volna rá, akár Európában is szívesen tanulna.

A fiúval a kapcsolattartást biztosítjuk, és a támogatás megkezdése előtt is segítünk a kapcsolatfelvételben és minden információt megadunk a támogatók számára.

A tandíj összege az utazási és egyéb költségekkel egy félévre: 1400 $ Ebből a korábbi támogatóink közreműködésével mintegy 450 $ fedezete megoldott.

Tshava erejétől mérten természetesen vállalna részt a költségekből.

„Abban bízok, hogy a tanulásnak köszönhetően jobban boldogulnék, és fény lehetnék a családom életében."

Ne fosszuk meg az álamtól, a tanulástól! Kérem, vegyék fel velünk a kapcsolatot, hogy együtt segíthessünk egy gyermeken!

A következő elérhetőségeken keressen bennünket a támogatással kapcsolatban:

Tel.: 1/332-1054 begin_of_the_skype_highlighting            1/332-1054      end_of_the_skype_highlighting, 0/772/2279 vagy 30/262-1032 begin_of_the_skype_highlighting            30/262-1032      end_of_the_skype_highlighting

e-mail:

Iroda: 1054 Bp. Garibaldi u. 3.

A fiú története a saját tollából:

A történetem

A nevem Tshava-Tona Quelord. Toma-Mananga, egy egykori DSP katonatiszt és Umba-Tshava fia vagyok. A szüleim 5 gyermeknek, 3 fiúnak és 2 lánynak adtak életet. Mindannyian a Tshatshi táborban születtünk. Én vagyok a legfiatalabb a családban.  

Az életemben számos nehéz pillanaton és helyzeten mentem keresztül, amikor az emberek vigasztalása nem volt elegendő. Ilyenkor úgy éreztem számomra mindennek vége. Az első nehézség a születésemkor lépett fel. Rosszul helyezkedtem el édesanyám hasában, ezért császármetszést kellett alkalmazni, ami egyaránt veszélyes volt rám és édesanyámra nézve is. De ennek ellenére Isten megmutatta hatalmát és szeretetét irányunkban épp akkor, amikor megérkezett a mentő, hogy elvigyen bennünket. Csodálatos módon kedvező pozícióba fordultam, ahhoz, hogy meg tudjak születni.

1990-ben, amikor még csak két éves voltam, hirtelen meghalt édesanyám. Édesapám kiküldetésben volt, én pedig túl kicsi voltam, nem tudtam semmit arról, ami történt. Egyedül maradtunk, nehéz időszak volt. Amikor visszatértünk Kinshasába édesapám újra megnősült és együtt maradtunk a Tshatski táborban egészen az A.F.D.L belépéséig. Ekkor elhagytuk a tábort és továbbköltöztünk.

A következő időszak is nehéz volt, éheztünk, nyomorogtunk, még ennivalónk sem volt, mert édesapám Kitana-ba ment, ahol katonák haltak meg éjjel és nappal az éhínség miatt, de Isten kegyes volt hozzá, életben maradt és visszatért Kinshasa-ba. Sajnos a visszatérése után egy évvel, 2001-ben , az idősebb nővérünk hosszú betegség után meghalt. Ezután együtt maradtunk egészen 2005 márciusáig, amikor édesapám is meghalt. Ekkor 3. osztályos voltam és nem tudtam folytatom-e majd a tanulmányaimat, de hála Istennek, az ő kegyelméből találtam egy iskolát, ahol alig kellett tandíjat fizetni, így folytatni tudtam a tanulást. A két fiútestvéremmel maradtam, akiknek érettségijük már megvan, de az egyetemet már nem kezdték el, mert nem voltak meg ehhez a megfelelő anyagi feltételek. A nővérem, aki utánam a legfiatalabb szintén velünk maradt, ő szabás-varrásból szerzett bizonyítványt. Boldogan élünk, persze nehézségekkel, mint minden ember.

Mára, Istennek hála befejeztem gimnáziumi tanulmányaimat, és az foglalkoztat, hogy folytathatnám tovább a tanulást az egyetemen. Abban bízok, hogy a tanulásnak köszönhetően jobban boldogulnék, és fény lehetnék a családom életében. De ehhez hiányoznak az anyagi feltételek, mert nincs lehetőségünk arra, hogy kifizessük az egyetemi tandíjat és az egyéb felmerülő költségeket. Ha boldogulni tudnék az életben és megkapnám a megfelelő lehetőségeket, támogatni szeretném a szegényeket, árvákat, özvegyeket, segíteni őket, hogy visszataláljanak az életbe.