Projektek
Kérjük, olvassa el projektjeinkről szóló leírásokat, és amennyiben támogatni kívánja az adott célt a projekt leírása alatt található „támogatom” gomb megnyomásával megteheti azt.
Köszönjük érdeklődését!
„Jelenleg 11 árva gyermek otthona van veszélyben”
folyamatban projekt

ÁRVAHÁZ VÁSÁRLÁSA
- AZ ÁRVÁK BIZTONSÁGA ÉS ÉLETKÖRÜLMÉNYEIK JAVÍTÁSÁÉRT –
PROJEKT
Tegyünk együtt az árvák otthona megmentéséért!
ÁRVAHÁZ VÁSÁRLÁSA
- AZ ÁRVÁK BIZTONSÁGA ÉS ÉLETKÖRÜLMÉNYEIK JAVÍTÁSÁÉRT –
PROJEKT
Tegyünk együtt az árvák otthona megmentéséért!
Előzmények:
A La Providence Árvaház kiemelt intézménye az Afrikáért Alapítványnak 2008-as fennállása óta.
A La Providence Árvaház fejlesztése és a gyermekek életkörülményeinek javítása nagy prioritású célként szerepel jelen terveink között.
Idén szeptemberben két éves volt az Árvaház. A 11 kicsi, nevelt árvánk már nagyon beilleszkedett, összeszokott és gyakorlatilag otthonukká tették az intézményt. A közös életük szerény keretek között indult, de az Árvaház létrehozása óta folyamatosan fejlesztjük a körülményeiket – támogatóinknak köszönhetően. A 11 gyermeken kívül több gyermeket egyelőre nem akarunk felvenni, amíg nem valósulnak meg teljesen a tervezett fejlesztések. Azonban hosszú elemzés után arra a következtésre kellett jutnunk, hogy nem lehet igazán jól fejleszteni az árvák otthonát, amíg nincs teljesen az Alapítvány tulajdonába az épület. Hiszen a jelenleg bérelt ingatlan bérleti szerződése nem biztosítja hosszú távra az intézmény működését. Pl. októberben felszólítást kaptunk, hogy hagyjuk el az épületet. A tárgyalások után kiderült, hogy csak a bérleti díj ok nélküli emelése állt a fenyegetés hátterében. Ezzel együtt minden általunk véghezvitt fejlesztés az ingatlan állapotában, a ház értekét növeli és a bérlet díj emelésére jogosítja fel a tulajdonost.
Sajnos azonban további fejlemény, hogy három hete az Árvaházunk telkének felét a tulajdonos eladta, mivel egy éven keresztül nem tudtunk támogatást szerezni a létesítmény megvásárlására. A maradék telek, ahol az árvaház épülete is áll értékesítés alatt van. Ezért sűrgősen keresünk támogatókat az épület megvásárlására, hogy árváink ne kerüljenek messze az iskolától, és ami a legfontosabb, ne kelljen elválniuk megszokott otthonuktól, és egymástól.
Az épületre eddig már több mint 6.000 dollárt költöttünk, sok kéz fáradozott azért, hogy otthonossá tegyük a házat a gyermekek számára.
Ezért összefogásra van szükség, hogy az Alapítvány Árvaháza magántulajdonba kerüljön, és
így a gyerekek ne legyenek kitéve a jelenlegi tulajdonos szeszélyeinek. A havi bérleti díj folyamatos növelése, a fejlesztések, bővítések blokkolása nem engedhető meg tovább. Jelenleg 11 árva gyermek otthona van veszélyben. Azért hívjuk fel a külföldi és hazai támogatóink figyelmét, hogy közösen tegyünk meg mindent a La Providence Árvaház megmentésért. Jelenleg ígéretet kaptunk egy támogatónktól, hogy amennyiben megvásároljuk az árvaház telket ő újjá építi az épületet. Tudván, hogy minden forint számít, minden felajánlást előre megköszönünk a gyermekek nevében!
A jó hír, hogy korábbi felhívásunknak köszönhetően egy amerikai támogató jelentkezett 12.500 dollár felajánlással az árvaház vásárlására, amennyiben a maradék 12.500 dollárt összegyűjtjük, azaz 2.250.000 Ft-ot. Az ingatlan most már összesen 25.000 dollárba kerül.
1. Az Árvaház épületének, valamint a megmaradt telekrész megvásárlása és felújítása vagy újjá építése (sürgős)
Leírás és indoklás:
Az Árvaház épületének megvásárlása tulajdonképpen az egész fejlesztési projekt legfontosabb előfeltétele, mivel az új körülmények megteremtéséhéhez sokféle átalakításra, felújításra van szükség, amit bérlőként nem tudunk felvállalni, hiszen a tulajdonos nem téríti meg nekünk a befektetett pénzt.
Maga az épület jelenleg bérlemény és kb. 200$/hó folyamatos költséget jelent az Alapítvány számára – valójában kidobott pénz.
Ennek ellenére eddig több, mint 6000$-t költöttünk az Árvaház épületének karbantartására, fejlesztésére, amit a tulajdonos nem térít meg, sőt, ha meg akarjuk majd vásárolni a házat, ez csak tovább emeli az árat, arról nem is beszélve, hogy a kongói háztulajdonosok gyakran kiköltöztetik a bérlőt miután az rendbe hozta a házat, és valaki másnak adják bérbe sokkal drágábban. Ez az általánosan szokássá vált inkorrekt magatartás gyakorlatilag veszélyes a gyerekekre és az egész intézményre nézve is.
Mindezek miatt arra a következtetésre jutottunk, hogy az épület megvásárlása és fejlesztése a leghatékonyabb, legolcsóbb és legbiztonságosabb hosszútávra nézve.
További előny, hogy az Árvaház megvásárlása és felújítása esetén lehetőségünk lenne az épületben állandó önkéntes szállást és vendégszobát létrehozni. A FAO (ENSZ élelmezés és mezőgazdasági szervezete) támogatásával zöldséges kertet alakítanánk ki a ház körül, amely élelmiszer biztonságot teremetne az árváknak. Továbbá az intézmény befogadóképességét és így a gyermekek létszámát tudnánk növelni.
A folyó víz bevezetése pl. azért lenne fontos, mert víz jelenleg csak az iskola kútjánál nyerhető, amiért kb. 100m-t kell gyalogolni az Árvaháztól. A víztároló edényeket naponta fel kell tölteni, a gyerekeknek vizeskannákat kell cipelni, és a sok ki- és betöltögetés és a különféle tárolóedények és kannák tisztán tartása is külön feladat, ill. egy egészségügyi veszélyforrás, ha ez esetleg elmarad. A sok teendő így általában csökkenti a vízhasználatot, ami a higiénia és az egészség rovására megy.
Reméljük, hogy sikerült egy átfogó képet adni a projektről. Amennyiben még további információt szeretne, kérjük keresse a munkatársainkat!
Amennyiben szeretné támogatni az Árvaház megvásárlását-fejlesztését, kérjük ezt honlapunkon keresztül tegye meg (támogass most!--> azonnali pénzbeli támogatás) vagy a projektre elkülönített bankszámlaszámunkra (Afrikáért Alapítvány 11713005-20406680 // külföldi utalás esetén: IBAN: HU13 1171 3005 2040 6680 0000 0000, Swift kód: OTPVHUHB) utalja át támogatását. A megjegyzés rovatba kérjük mindenképpen tüntesse fel: „Árvaház vásárlás”
Támogatásukat árváink nevében is hálásan köszönjük!
France Mutombo
Elnök
