ÖT ÉV KITARTÁS, KÜZDELEM ÉS HIT – SIKERESEN ÁTADTUK A NDWIZI TELEMEDICINÁS RENDELŐT ÉS LABORATÓRIUMOT A KONGÓ-CENTRAL TARTOMÁNYBAN
 
– France Mutombo, az Afrikáért Alapítvány elnökének írása
 
Minden jó, ha a vége jó! – tartja a közmondás.
A közösségi médiában általában a sikerekről számolunk be. Ritkábban beszélünk azokról a nehézségekről, kudarcokról és látszólag leküzdhetetlen akadályokról, amelyek egy-egy humanitárius projekt megvalósítását kísérik. Pedig sokszor éppen ezek mögött rejlik a legnagyobb teljesítmény.
Amikor azt gondolod, hogy végre sikerült elhárítani egy akadályt, és a projekt végre sínen van, máris megjelenik egy újabb. Amikor már minden a tervek szerint haladna, egy hatósági vagy vezetőváltás miatt ismét elölről kell kezdeni a tárgyalásokat. És közben telik az idő, fogynak a lehetőségek, a felelősség pedig egyre nagyobb.
 
A Ndwizi telemedicinás rendelő és laboratórium megvalósítása az Afrikáért Alapítvány 25 éves történetének talán egyik legnehezebb projektje volt.
A történet 2021-ben kezdődött, amikor Hungary Helps támogatásából  a konténerek a hozzájuk tartozó orvosi berendezésekkel megérkeztek Kongóba. Azt gondoltuk, hogy a legnehezebb részen már túl vagyunk. Tévedtünk.
 
A vámmentesség és az adminisztratív eljárások több mint két évig húzódtak. Ezt követően jelentős raktározási díjakkal kellett szembenéznünk, amelyeket csak hosszas egyeztetések és a helyi vezetés bevonásával sikerült mérsékelni.
 
Aztán újabb vezetőváltás következett, így számos tárgyalást ismét elölről kellett kezdenünk. Az eredetileg tervezett helyszínre végül nem lehetett eljuttatni a konténereket, mert a hegyre vezető út állapota miatt a szállítás lehetetlenné vált. Új helyszínt kellett keresnünk, amely végül Ndwizi község lett. Ezzel pedig újabb egyeztetések kezdődtek.
 
Mindeközben a határidők szorítottak, a támogatással el kellett számolni, és újra meg újra felmerült a kérdés: vajon sikerül-e valaha célba érnünk?
 
De minden akadályra előbb-utóbb találtunk megoldást.

2026. október 27-én, öt évvel a konténerek Kongóba érkezése után, végre ünnepélyesen átadtuk a Ndwizi telemedicinás rendelőt és laboratóriumot a Kongó-Central  tartomány lakosságának.

Az átadáson részt vett a tartomány egészségügyi minisztere, valamint a tartomány egészségügyi igazgatóságának képviselői és más magas rangú szakemberek.
A projekt különösen fontos időszakban valósult meg, hiszen a Kongó északi részen az ebolajárvány jelentette egészségügyi kihívások is ráirányítják a figyelmet a korszerű diagnosztika és a megfelelő egészségügyi infrastruktúra jelentőségére.
A rendelő korszerű diagnosztikai berendezésekkel felszerelt laboratóriuma új lehetőségeket teremt a helyi egészségügyi ellátás számára. A fejlesztés nem pusztán eszközöket jelent: lehetőséget ad arra, hogy a helyi szakemberek korszerűbb diagnosztikai háttérrel segítsék a betegeket.
 
De mi volt a titka annak, hogy öt év után sem adtuk fel?
 
Van egy félig tréfás mondás: „Ne add fel! Kivéve két esetben: amikor a postán feladsz egy levelet, vagy amikor Istennek adsz fel egy ügyet.”
Amikor a tudásunk, az eszközeink és a lehetőségeink végesek, és úgy érezzük, elveszítjük az irányítást egy projekt felett, három dolgot kell szem előtt tartanunk:
 
1. Ne hátrálj meg, és ne add fel!
Higgy tovább a projektben, annak eredeti, nemes céljában és abban, hogy a munkád valódi változást hozhat mások életébe.
 
2. Ne csak a saját erődben bízz, hanem Istenben is!
Vannak helyzetek, amikor már nem látjuk a kiutat, és elveszítjük az irányítást az események felett. A hit ilyenkor erőt ad a folytatáshoz, még akkor is, amikor a megoldás még nem látszik.
 
3. Dolgozz tovább, és keresd tovább a megoldást!
A hit nem helyettesíti a munkát. Éppen ellenkezőleg: erőt ad ahhoz, hogy új lehetőségeket keressünk, újra tárgyaljunk, újratervezzünk, és akkor is továbbmenjünk, amikor könnyebb lenne feladni.
 
Számunkra ez a projekt mindhárom tanulságot megerősítette. 
Ahogy egy régi mondás tartja: az igazi siker nem az akadályok hiánya, hanem azok leküzdése.
 
Most tehát egy fontos mérföldkőhöz érkeztünk, de a munka nem ért véget!
 
Az átadás csak a kezdet. Azért dolgozunk tovább, hogy a berendezések hosszú távon, rendeltetésüknek megfelelően működjenek, a helyi egészségügyi szakemberek pedig minél hatékonyabban használhassák őket a lakosság szolgálatában. Már megkezdtük a következő időszak szakmai és kiegészítő tevékenységeinek tervezését is.
Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik hozzájárultak ahhoz, hogy ez a hosszú és nehéz út végül sikerrel záruljon.
Külön köszönet illeti:
 
🇨🇩 Őexcellenciája Grace Kwanga Bilolót, a Kongó-Közép tartomány kormányzóját;
 
🇨🇩 Jean Ndombasi egészségügyi minisztert, a projekt megvalósításához nyújtott támogatásáért és együttműködéséért.
 
🇭🇺 Szabó Leventét, Magyarország kinshasai diplomáciai képviseletének ügyvivőjét;
 
🇭🇺 Mészáros Zsoltot, Magyarország volt nairobi nagykövetét;
 
Dr.  Lengyel Ingrid az Afrikáért Alapítvány egészségügyi szakértőjét
Dr. Tshava Tona a Kongói Afrikáért Alapítvány egészségügyi osztálynak  vezetőjét, Bethesda Klinika főorvosát
 
Köszönet illeti továbbá a magyar kormányt és a Hungary Helps programot, a kongói helyi és tartományi hatóságokat, az egészségügyi igazgatóság szakembereit, valamint az Afrikáért Alapítvány minden munkatársát és valamennyi partnerünket, akik munkájukkal, támogatásukkal vagy közbenjárásukkal segítették a projektet.
 
A teljesség igénye nélkül soroltuk fel azokat, akiknek hálával tartozunk. Minden egyes közreműködőnek köszönjük, hogy részese volt ennek a közös eredménynek!
 
Ez a projekt ismét megmutatta, hogy a magyar segítség, a kongói partnerek elkötelezettsége, a kitartó munka és a hit együtt kézzelfogható változást hozhat az emberek életében.
Öt év után célba értünk. Hálásak vagyunk, hogy nem adtuk fel. És már a következő feladatokra készülünk.