Most kaptuk a hírt Kongóból, hogy árvaházunk lakói sikerrel túlestek az orvosi vizsgálatokon!
Bár többen gyengélkedtek az utóbbi időszakban, szerencsére mindent rendben találtak náluk a Kabinda kórházban!

Egyik árvánkat, a ma már makkegészséges Nahomie-t kiskorában tbc-vel diagnosztizálták, és most Lyspie-nél, egy másik árvánknál is erős volt a gyanú erre a betegségre. Talán gondoljátok, mennyire megkönnyebbültünk, amikor a vérvétel után kiderült: minden árvánk jól van!

Orvosi vizsgálat a Kabinda kórházban

A kongói árvák 2008-ban kerültek hozzánk, mikor iskolánk mellett megvásároltuk Kinshasa Munganga negyedében a La Providence Árvaházat. Azóta is rendületlenül figyelünk testi-lelki jóllétükre, egészségükre. Alapítványunk hisz a szemléletformálásban, egészségtudatosságra nevelésben, lényeges, hogy a gyerekek már kicsi koruktól megtanulják, mennyire fontos a megelőzés, a szűrések és vizsgálatok. Kinshasában, ebben a 12 milliós nagyvárosban, aminek a területe húszszor akkora, mint Budapest, mindössze 11 kórház van...

Talán Te is figyelemmel kíséred munkatársunk, Cleophas kálváriáját, akinek az életmentő műtétek és kezelések miatt egy másik országba, Ruandáig kellett utaznia, mert egész Kongóban nincs megfelelő felszereltségű kórház, ahol gyógyítani tudnák...

Kongói beteg munkatársunk, Cleophas!

Ugye szerinted is fontos lenne, ha felépülne egy olyan klinika, ahol a rutinvizsgálatokon túlmenően akár életmentő műtétekre is lehetőség lenne, méghozzá a gyerekek közelében?

Ez esetben van Számodra egy jó hírünk! Alapítványunk 15 éves fennállása alkalmából nagyszabású klinikaépítési projektbe kezdett! Ennek keretében most Te is részese lehetsz annak az 5000 fős, tudatos és tettre kész csapatnak, akik felépítitek velünk a kórházat, 1 éven keresztül mindössze havi 1250 forintból. Ha belegondolsz, ez nem nagy ár azért, hogy elmondhasd: részt vállaltál egy modern, sok életet mentő egészségügyi központ létrehozásában, Kongó szegénynegyedében.

Csatlakozz Te is a csapathoz és járulj hozzá havi 1250 Ft-tal leendő klinikánkhoz!

Tshava egy kongói rendelőben

Ha pedig kérdéseid feltennéd vagy többet hallanál a kongói egészségügyi helyzetről, első kézből hallhatod kongói orvosunk, Dr. Tshava Tona előadását 15 éves születésnapi rendezvényünkön!

Szeretettel várunk a K11 Művészeti és Kulturális Központba június 17-én, 14 órától!