Köszönjük, hogy a hétvégén lélekben együtt repülhettünk el veletek Afrikába! Jó volt látni a sok színes stand körül nyüzsgő tömeget, hallani az afrikai dallamokat, együtt nevetni, táncolni és persze sokat tanulni is! Reméljük mindannyian jól éreztétek magatokat, és megtaláltátok a számotokra kedves programot!

 

A rendezvény során rengeteg fontos témát érintettünk, hol komolyabb, hol pedig szórakoztatóbb módokon. Az egészségügytől és klinikaépítés projektünktől kezdve a lakhatás kérdésén keresztül a népmozgásokig sok különböző téma került reflektorfénybe; filmeken, kerekasztal beszélgetéseken, előadásokon keresztül igyekeztünk hasznos és elgondolkoztató tartalmat megosztani Veletek. Hozzáállásunk, a segíteni kiváltság érzése viszont minden egyes témánál közös pont volt!

Talán csak az értheti meg igazán a „Segíteni kiváltság” mottót, aki járt már Kongóban és megtapasztalta az európai kényelem és az afrikai nyomornegyedek közötti különbséget – osztották meg a tanulságot novemberben Kongóban járt humanitárius turistáink. Mindannyian vízválasztóként jellemezték afrikai útjukat, amely után egész máshogy tekintenek itthoni mindennapjaikra.

Teremtsünk Biztos Lakhatást projektünk kapcsán érdekes volt hallani, hogy Kongóban nincs olyan kifejezés, hogy „hajléktalan”. Náluk ez a szó nem ismert, teljesen másképp fogják fel a lakhatás kérdését, mint mi itt, Európában. Ahogy alapítványunk elnöke, France Mutombo mesélte, az ő apja jómódú volt, és mégis, gyermekkorában teljesen természetes volt, hogy a rokonaikat befogadták, így akár tízen aludtak ugyanabban a szobában, olykor 4-5-en is egy matracon osztozva.

 

A komoly beszélgetések mellett természetesen szórakozásra is jutott idő, a közönség egyaránt vastapssal jutalmazta Abdoul Camara  akrobatikus afrikai táncát és a Szomszédnéni Produkciós Iroda  remek csattanóit.

Rengeteg programot emelhetnénk még ki, de feleslegesen tennénk, hiszen a rendezvény vidám pezsgő hangulatát írásban száz százalékig úgyse tudnánk visszaadni. Ha esetleg nem tudtál velünk lenni hétvégén, ne csüggedj, előre is szeretettel várunk 2019-es rendezvényeinken!

Vagy nézd vissza rövid összefoglaló videónkat:

 

Addig is kellemes, meghitt téli hónapokat kívánunk mindannyiótoknak