Egyik legrégebb óta velünk dolgozó kongói munkatársunk súlyos rákos betegséggel küzd. Hálásan köszönjük, ha segítesz a kezeléséhez szükséges összeg összegyűjtésében!

Cleophas Itumba Kongóban dolgozó alapítványi munkatársunk már több mint 10 éve tanítja odaadó szeretettel diákjainkat. 2014 óta egy baleset szövődményeként rákos daganattal küzd a bal szemén, mostanra fájdalmai gyakorlatilag elviselhetetlenné váltak. Ha hamarosan nem jut megfelelő kezeléshez, az orvosok szerint minden bizonnyal meg fog halni.

Egész eddig hiába operálták Kongóban, hiába látogatott különböző orvosokat, ez nem vezetett egy megoldáshoz. Kongóban jelenleg nincs sugár- illetve kemoterápia, így Cleophas-nak külföldre kell utaznia kezelésre, amely komoly költségeket vonz maga után.

Jelenleg több opciót is vizsgálunk, de a legmegfelelőbbnek egyelőre a ruandai Butaro Kórház tűnik a kezeléséhez. Bár Ruanda szomszédos Kongóval, a két ország fővárosa közti távolság mintegy 1650 kilométer.

Cleophas már mostani betegsége előtt is sok nehézségen ment keresztül; gyermekkorában egy tűz következtében elvesztette bal kezét, ennek ellenére szorgalmának köszönhetően megszerezte diplomáját, majd angol tanárként dolgozott. 2001-ben megházasodott és három gyermeke van.

Kérünk titeket, hogy segítsetek megmenteni Cleophas életét! A legkisebb adományokat is hálás szívvel köszönjük!

Kattints az oldal jobb oldalán lévő adománydobozt tartó kézre, és az utalás közleményében add meg, hogy ,,Cleophas” vagy ,,Kongói beteg munkatárs”.

Köszönjük támogatásod!