Amiről néhány hete még csak álmodtunk, most valósággá vált! Tegnap a budapesti Liszt Ferenc Repülőtéren köszönthettük Tshavát, Alapítványunk első, júliusban orvosi diplomát szerző egyetemistáját!!

Ahogy előző cikkünkben írtuk, nagyon vártuk, hogy a júliusban orvosi diplomát szerző büszkeségünk, Tshava Tona megérkezzen Magyarországra!

Aki nem ismeri a fiatalembert: Tshava még a  College Othniel diákjaként kérte Alapítványunk segítségét, hogy álmát valóra válthassa, és orvosnak tanulhasson. Tshava személyes története mindannyiunkra nagy hatással volt, hiszen a nehéz sorsú fiú a szemünk előtt cseperedett fel, és együtt szorítottunk sikereiért. Most pedig óriási örömmel jelentjük be, hogy Tshava a tegnapi nap folyamán megérkezett Budapestre!!

Tshava látogatására nem akármilyen esemény ad okot: ALAPÍTVÁNYUNK IDÉN ÜNNEPLI 15 ÉVES FENNÁLLÁSÁT!

Ennek örömére jövőre belevágunk egy olyan nagyszabású projektbe, ami az eddig végzett kongói egészségügyi tevékenységünket erősíti meg! A misszióban Tshavának is nagy szerepe lesz, addig is viszont szeretnénk, ha fiatal orvosunk minél jobban beilleszkedne.

Tshava magyarországi tartózkodásában Te is tudsz segíteni!

Ha szívesen találkoznál személyesen Tshavával, befogadnád otthonodba akár rövidebb, akár hosszabb időre, programot szerveznél neki, esetleg francia tolmácsolásban tudnál segíteni, írj nekünk a kalocsay.noemi@afrikaert.hu email címen vagy kérjük, töltsd ki az alábbi rövid kérdőívet:

KATTINS IDE! -> https://goo.gl/forms/wWirNlMAfcgXOJ3u1 <-

Tshava Tona 500 kongói diákunk példaképe. Ő az, aki megmutatta, hogy akármilyen nehézségekkel kerülsz szembe, a hitnek és a kitartó munkának mindig meglesz az eredménye.