2025 január első heteiben az M23 fegyveres csoport a ruandai hadsereg (RDF) támogatásával támadást indított Kongó keleti részén, több települést elfoglalva és összecsapva a kongói reguláris haderővel (FARDC). A lázadók bevonultak Észak-Kivu tartomány fővárosába, Gomába1, amelyet azóta is részben ellenőrzésük alatt tartanak. Céljuk, hogy katonai nyomásgyakorlással tárgyalásra kényszerítsék a kongói kormányt saját követeléseik megvalósítása érdekében.2 

A háború, amelyet Kongó feltételezhetően valójában Ruandával folytat az M23 csoporton keresztül, több mint 30 éves történetre tekint vissza. Gyökerei az 1994-es ruandai népírtáshoz nyúlnak vissza3, amely hosszan fennálló etnikai feszültségeket, menekültválságot és fegyveres milíciák megjelenését eredményezte Kongó keleti részén. Mindez közvetve az első kongói háborúhoz (1996–1997) vezetett, tovább mélyítve az instabilitást a térségben. Az erőszak fokozódásával 1998-ban kitört a második kongói háború (1998–2003), amely végül Afrika legvéresebb konfliktusaként írta be magát a történelembe. 

Azóta, bár kisebb-nagyobb intenzitással, a folyamatosan fennálló konfliktusok sora súlyos humanitárius válságot idézett elő, különösen Kongó keleti tartományaiban. A jelenlegi harcok miatt menekültek tízezrei – nők és gyermekek – embertelen körülmények között, csomagjaikkal fejükön próbálnak menedéket találni.4 A nyugati országok felszólították állampolgáraikat, hogy hagyják el az országot5, miközben a nemzetközi közösség továbbra is tétlenül figyeli a Ruanda és Kongó között folyó etnikai, illetve ásványkincsekért vívott harcot. 

Az elmúlt években ENSZ-szakértők többször is megerősítették, hogy közel 4000 ruandai katona tartózkodik kongói területen67. A számos diplomáciai békekísérlet mind kudarcot vallott, mivel Kinshasa jogosan elutasítja a közvetlen tárgyalásokat a Ruanda által támogatott M23 lázadó csoporttal. Ruanda pedig minden rendelkezésére álló eszközt bevet, hogy rákényszerítse Kinshasát a közvetlen tárgyalásokra, különben a milícia újabb és újabb területeket fog elfoglalni.  

Bár az ENSZ Biztonsági Tanácsa elítéli Ruanda tevékenységét Kongó keleti részén, mindeddig semmilyen komoly szankciót nem hozott az ország ellen, amelynek agresszív fellépése teljesen nyilvánvaló és megkérdőjelezhetetlen. 

Felmerül néhány fontos kérdés: 

  • Hogy lehet olyan erős a kis területű Ruanda, hogy magabiztosan felléphet a hatalmas Kongó ellen? 
  • Miért nem szab ki szankciókat az ENSZ és a nemzetközi közösség Paul Kagame elnökre, miközben más agresszív konfliktusokban ezt megteszik? 
  • Miért nem szolidáris a világ a kongói néppel? 
  • Miért nyújt az EU 20 millió eurós katonai támogatást Ruandának?8 

A válasz egyszerre egyszerű és összetett: amióta II. Lipót belga király és a nyugati világ felfedezte Kongó hatalmas ásványkincseit, a kongói nép sorsa teljesen háttérbe szorult – egyedül a nyersanyagok számítanak, amelyek a nyugati hatalmak számára felbecsülhetetlen értéket képviselnek.  

  • Ha kell, levágják az emberek kezét – a világ hallgat. 
  • Ha kell, megölik Lumumba elnököt – a világ hallgat. 
  • Ha kell, nőket erőszakolnak, háborút indítanak, és gyerekkatonákat küldenek harcba – a világ hallgat. 

Nem számít, hogy egy adott időszakban Ruanda, az M23 vagy éppen egy kongói diktátor hajtja végre ezeket a cselekményeket – a lényeg változatlan: a konfliktusok hátterében mindig Kongó stratégiai fontosságú ásványkincsei állnak, mint a koltán, a kobalt, az arany, a réz és a ritkaföldfémek.9 Ruanda Paul Kagame vezetésével továbbra is kulcsszerepet játszik Kongó nyugati érdekeket szolgáló kizsákmányolásában, lehetővé téve az illegális bányászatot és az ásványkincsek exportját, például a koltánét, melyből az elektronikai eszközök gyártásához elengedhetetlen tantál fémet nyerik ki.10 

És kik a legnagyobb áldozatok? 

Ártatlan gyermekek, nők és férfiak milliói, akik nem akarnak mást, mint békében élni. 

Csoda, hogy ez a nép még kitart. 
Csoda, hogy ez az ország még mindig egyben van. 

Kongónak és népének – valamint kormányának – minden rendelkezésére álló eszközzel küzdenie kell: katonai, diplomáciai és politikai síkon, mind hazai, mind nemzetközi szinten. Kongó sorsát és történelmét ne Brüsszelben vagy Washingtonban írják, hanem Kongóban, a kongói nép által. 

Isten áldja meg Kongót és a népét! 

Ez a cikk 2025.02.04-én készült.

  

Források:  

  1. Africanews. (2025.01.31). M23 rebels in DR Congo vow to march all the way to the capital. Link: https://www.africanews.com/2025/01/31/m23-rebels-in-dr-congo-vow-to-march-all-the-way-to-the-capital/ 
  2. The Guardian. (2025.01.27). Who are the M23 rebels fighting in eastern DR Congo? Link: https://www.theguardian.com/world/2025/jan/27/who-are-m23-rebels-fighting-in-eastern-drc-congo 
  3. BBC News. (n.d.). What’s the fighting in DR Congo all abou? Link: https://www.bbc.com/news/articles/cgly1yrd9j3o 
  4. Amnesty International. (2025.01.30.). République Démocratique du Congo: Les civils en danger alors que le conflit s’intensifie dans l’est du pay paysLink: https://www.amnesty.fr/conflits-armes-et-populations/actualites/republique-democratique-du-congo-les-civils-en-danger-alors-que-le-conflit-sintensifie-dans-lest-du-pays 
  5. The East African. (2025.01.31). US asks its citizens to leave DRC after attacksLink: https://www.theeastafrican.co.ke/tea/news/east-africa/us-asks-its-citizens-to-leave-drc-after-attacks-4905962 
  6. Africanews. (2025.01.31). M23 rebels in DR Congo vow to march all the way to the capital. Link: https://www.africanews.com/2025/01/31/m23-rebels-in-dr-congo-vow-to-march-all-the-way-to-the-capital/ 
  7. Danube Institute. (2024.08.08.). Súlyosbodik a helyzet Afrika szívében. Link: https://danubeinstitute.hu/hu/blog/sulyosbodik-a-helyzet-afrika-sziveben 
  8. Council of the European Union. (2024.11.18). European Peace Facility: Council tops up support to the deployment of the Rwanda Defence Force to fight terrorism in Cabo Delgado. Link: https://www.consilium.europa.eu/en/press/press-releases/2024/11/18/european-peace-facility-council-tops-up-support-to-the-deployment-of-the-rwanda-defence-force-to-fight-terrorism-in-cabo-delgado/ 
  9. Biztonságpolitika. (2023.12.07.). Konfliktusok a Kongói Demokratikus Köztársaságban. Link: https://biztonsagpolitika.hu/elemzesek/konfliktusok-a-kongoi-demokratikus-koztarsasagban 
  10. StKH. (n.d.). A kényelem ára – a koltán krízis nyomában. Link: https://stkh.hu/20786-2/