Az Afrikáért Alapítvány 2023 novembere óta aktívan dolgozik az “Együtt a magyar-afrikai nemzetközi fejlesztésért: Hálózatépítés, platformteremtés és szemléletformálás” nevet viselő pályázatán. 
 

Ennek keretében megkezdte aktív működését a HU-MAN (Hungarian Multisectoral Africa Network), amely civil, döntéshozói, gazdasági és egyéb nemzetközi fejlesztésben érdekelt szereplőket tömörítve dolgozik közös, hatékony fejlesztési stratégiák kidolgozásán és új horizontok meghatározásán. A kezdeményezés idei első mérföldköve volt a 2024. február 13-án megrendezett első HU-MAN (Hungarian Multisectoral Africa Network) találkozó, 16 jelenlévő aktív részvételével. 

A résztvevők között felsorakozott több civil szervezeti, hitéleti, döntéshozói és gazdasági szereplő is, akik interaktív párbeszéd útján vitatták meg a HU-MAN network létjogosultságát, annak kihívásait, gyakorlati működését és fenntarthatóságát. A résztvevők egybehangzóan kijelentették, hogy a HU-MAN platformra igényt tartanak a multiszektoriális párbeszéd elősegítése céljából is.

A tagok megegyeztek egy zárt körű munkacsoport felállításában, amely a network működésére vonatkozóan javaslatokat dolgoz majd ki. A felmerülő témák között voltak a network jogi státuszának meghatározása, nyilvános megjelenései, a tagság feltételei és a HU-MAN központi üzeneteinek meghatározása, más, egyéb témákkal egyetemben.  

A HU-MAN tagok 2024-ben még minimum két találkozó során alakíthatják a platform irányvonalát, amelyek áprilisban és júniusban lesznek megrendezve. A HU-MAN és annak célkitűzései, eddigi eredményei központi szerepet fognak kapni a 2024.október 14-20. között megrendezésre kerülő Magyar-Afrika Hét 2 Nemzetközi Fejlesztésre és Oktatásra fókuszáló témanapján.  

A  HU-MAN találkozókat az Afrikáért Alapítvány az Afrika Sztorik szervezet és Hillender Tímea segítségével szervezi.  

A jelenlévők listája és az általuk képviselt szervezetek: 
 

Balogh Réka – HAND Szövetség
Dr. Fodor Erika – MKI külső munkatárs
Czirják Ráhel – Máltai Szeretet Szolgálat
Sajgó Szabolcs – Jézus Társasága Magyarországi Rendtag
Prof. Dr. Besenyő János – Óbudai Egyetem, Afrika Kutató Intézet
Bata Mónika – Életem a Sport Egyesület
Szilasi Ildikó – Utazz Afrikába Utazási Iroda
Herényi Lilla – HEPA
Mutombo France – Afrikáért Alapítvány
Sanockiné Végh Nóra – Afrikáért Alapítvány
Balogh Márton – Afrikáért Alapítvány
Szilágyi Balázs – Szívemben Született Afrika Egyesület
Kádár András – Jane Goodall Intézet
Marton Dávid – Hungary Helps Ügynökség 
Hillender Tímea – Afrika Sztorik Egyesület 
Raák Benedek – Raák Optika 

Jelen kezdeményezés az Európai Unió társfinanszírozásával valósult meg az “Együtt egy nyitott, igazságos és fenntartható Európa felé a világban – Negyedik Trió EU Elnökségi Projekt” keretein belül. Tartalma az Afrikáért Alapítvány kizárólagos felelősségét képezi és nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió álláspontját.

A „Együtt egy nyitott, igazságos és fenntartható Európa felé a világban – Negyedik Trió EU Elnökségi Projekt” az Európai Unió társfinanszírozásával valósul meg, a magyar HAND Szövetség; a spanyol La Coordinadora; a belga CNCD-11.11.11 és 11.11.11., mint nemzeti civil szervezeti platformok, valamint a CONCORD, mint európai civil szervezeti szövetség partnerségében, közösen munkálkodva a fenntartható fejlődés és nemzetközi együttműködés területén.