Támogass most!

Gyakran ismételt kérdések

Milyen eredményeket ért el az Afrikáért Alapítvány Afrikában?

Az alapítvány oktatási, egészségügyi és szociális területeken ért el eredményeket Afrikában, főként a Kongói Demokratikus Köztársaságban. Fő tevékenységünk a Kinshasában épült Othniel Általános és Középiskola fenntartása és fejlesztése, ahová több mint 700 gyermek jár.

Az alapítvány emellett saját árvaházat alapított, ahol 11 árva gyermek ellátásáról gondoskodik. Az Afrikáért Alapítvány 2009 óta együttműködik más szervezettek is. Az alapítvány segítségével rendszeresen kerül sor élelmiszer- és gyógyszeradományok kiosztására több afrikai kórházban.

Elért eredményeinkről részletesen olvashatsz honlapunkon a Magunkról menüpontban, illetve a Küldetésünk almenüpontban.

Melyik afrikai országokban tevékenykedik az alapítvány?

Az alapítvány 2002 tavaszán kezdte meg tevékenységét a Kongói Demokratikus Köztársaságban. A tevékenység jövőbeni kiterjesztése céljából 2009 tavaszán Tanzániában tett terepszemlét a Maasai Foundation árvaházában, mellyel azóta is együttműködésben állunk.

Miért pont ezekben az országokban dolgozik az alapítvány?

Az alapítvány elnöke France Mutombo Tshimuanga kongói származású. Majdnem húsz évvel ezelőtt érkezett Magyarországra, hogy főiskolai tanulmányait végezze a teológiai főiskolán.
1999-ben részt vett egy, a Steps to Life amerikai szervezet által szervezett humanitárius misszióban Kongóban. A misszió során szerzett tapasztalatok, a leírhatatlan nyomor és az élet minden területén jelentkező szükség, valamint helyi ismeretei indították arra, hogy szervezett keretek között segítsen szülőföldjén, Afrikán.

Az alapítvány célja, hogy - ahogyan nevében is benne van - más afrikai országokra is kiterjessze tevékenységét. Éppen ezért vettük fel a kapcsolatot más szervezetekkel is.

Mit jelent a 2900 Ft támogatási összeg egy kongói gyerek számára?

Ez az összeg lehetővé teszi, hogy a gyermek egy jól működő iskolarendszerbe kerüljön - szociális helyzetétől függően - ingyenesen vagy kedvezményesen. A különösen rászorulók számára a tanszereket és a tankönyveket is térítésmentesen biztosítjuk. Intézményünkben a gyermek megtanul írni és olvasni, nevelésben részesül, és szakmát, illetve szakirányt szerez. Mindemellett, egy olyan gyakorlati tudást kap, amelyet az élet különböző területein fel tud majd használni.

Mindez kulcsfontossságú a jövője szempontjából. Ne feledjük, ha egy gyermek lehetőséget kap a tanulásra, máris a minden gyermeket megillető, alapvető jogok egyikében részesül.

A választható támogatási formák minden gyermeknél eltérőek. Miért?

Diák- és Árvatámogatási Programunk két támogatási rendszerből áll össze: a College Othnielben tanuló diákokat csak Oktatási támogatással tudod támogatni, míg a La Providence Árvaház árváit a következő támogatási formák egyikével: oktatási, étkezési (2db), lakhatási, ruházati, egészségügyi, szociális, szabadidős és életkezdési támogatással, valamint az árvaház működési költségeihez történő hozzájáruláson keresztül.

Előfordulhat továbbá, hogy az általad támogatni kívánt gyermeket valaki más is támogatja valamely támogatási formával, ez esetben a te listádban csak a számodra elérhető gyermekek és támogatási formák jelennek meg. Diák- és Árvatámogatási Programunkról bővebben itt olvashatsz.

Mi a garancia arra, hogy a diákok megkapják a támogatást?

A támogatás sosem közvetlenül a gyerekekhez, illetve családjukhoz kerül. A támogatást az általunk működtetett intézmény, az Othniel College kapja meg. A garanciát az biztosítja, hogy az iskola működik, és több mint 1000 diák látogatja intézményünket költségmentesen vagy kedvezményesen. Fontos tudni, hogy az iskolát más forrásból nem, csak a magyarországi támogatásokból és adományokból tudjuk finanszírozni. Kongóban a közoktatást az állam nem támogatja, az intézmények tandíjakból működnek, amelynek kifizetését azonban a szegény családok nagyon nehezen engedhetik meg maguknak.

A nagy távolság és a személyes kapcsolat hiánya nehezíti az alapítvány munkájának hitelesítését, de ezek kompenzációjaként folyamatosan törekszünk beszámolók közzétételére, s támogatóink folyamatos informálására - mind honlapunkon, mind hírleveleinkben. Emellett Kongóban, illetve Tanzániában járt humanitárius turistáink (link) személyes élménybeszámolóit is olvashatják.

Ha támogatom a gyereket, miért nem tanul jól?

A gyerekek képességei nem függenek a támogatástól. Vannak jobb és kevésbé jó képességű gyerekek. A kevesebb tehetséggel megáldott gyerekeknek is esélyt kell adni arra, hogy fejlődhessenek és tudásukat gyarapítani tudják. Lehet, hogy döcögősebben veszik az iskolai akadályokat, de tanulmányaikat befejezve sokkal nagyobb eséllyel indulnak az életbe képzetlen társaiknál.

Ha támogatom a diákot, miért esik ki az iskolából?

Sajnos a támogatás ellenére is történhetnek olyan események, amelyek a gyerekeket az iskola elhagyására kényszerítik. Ezek lehetnek például családi okok vagy betegség. Sokszor a nagy szegénység miatt a gyerekeknek is munkát kell vállalniuk, hogy hozzájáruljanak a család megélhetéséhez. Az is előfordul, hogy nem valamilyen tragikus ok áll a kimaradás mögött, hanem iskolaváltás, vagy éppen egyszerű lógás. Gyakori eset a költözés is a megélhetés lehetőségeinek keresése miatt. Sok szegény család a gyerekeket olyan rokonokhoz költözteti, akár évközben is, ahol napi élelmük és lakhatásuk biztosítva van. Ha egy gyermek már több mint 10 km távolságba költözik iskolánktól, esélytelen, hogy továbbra is intézményünkbe tudjon járni. Ezeket az okokat mi nem tudjuk kiküszöbölni.

Honnan lehet tudni, hogy az általam támogatott gyerek elhagyta az iskolát?

Mindig a következő tanév első negyedévében szokott kiderülni, hogy egy gyermek véglegesen vagy átmenetileg hagyta el az iskolát. Előfordult például, hogy egy gyermek tanév közepén családi okok miatt otthagyta az iskolát, a következő tanévben viszont újra beiratkozott. Ebben az esetben tovább folytatódik a támogatása. Amennyiben biztosak vagyunk abban, hogy a gyermek már nem tér vissza intézményünkbe, értesítjük a támogatót és új gyermeket ajánlunk támogatásra.

Ha a támogatott diák nem jár iskolába, hova lesz a befizetett pénzem?

Semmilyen támogatást nem „nyel el” az alapítvány. Annak ellenére, hogy a gyermek már nem jár iskolába, a befizetett támogatást az iskola megkapja. Így, ugyan anonim módon, de a támogatás átruházódik egy másik rászoruló gyermekre.

Tulajdonképpen egy gyermeket támogatok, vagy egy iskolát?

Valójában egyszerre támogatod a gyermeket és az Othniel College-ot . A támogatás sosem közvetlenül a gyermekhez vagy családjához érkezik, hanem azt az iskola kapja meg. Így lehetővé válik, hogy az a 600 gyermek is részesülhessen oktatásban, akinek még nincsen támogatója. Támogatásod emellett garanciát nyújt arra, hogy az általad kiválasztott gyermek iskolába járhasson, ezen belül pedig a mi intézményünkben tanulhasson. Lehetőséged van arra is, hogy a gyermekkel személyes kapcsolatban legyél, levelezzetek, rendszeres információkat kapj a tanulmányi eredményéről, vagy ajándékot küldj számára.

A fejlett országokban az oktatás biztosítása általában az állam feladata. Az állam gondoskodik az infrastruktúráról, a tanárokról, a taneszközökről, és az ehhez szükséges anyagi háttérről. Az afrikai országok többségében azonban ez nem így van: az állam nem gondoskodik az oktatásról, különösen nem a rászoruló gyermekek iskoláztatásáról.

Az alapítvány ezt a vákumot kívánja betölteni, és biztosítani támogatói segítségével az iskoláskorú gyermekek számára az oktatáshoz való hozzáférést. Ha egy gyermek nem járhat iskolába, nem tanul meg sem írni, sem olvasni, nem szerez szakismereteket, nem érettségizik le, és jóval kisebb eséllyel indul majd az életben, mint tanult társai. A szegénységnek pedig éppen ez az egyik fő oka: a képzetlenség és az ismeretek hiánya.

Támogatásod révén tehát a kongói iskolarendszer egy szeletét is támogatod, és hozzájárulsz ahhoz, hogy a rászoruló gyermekek számára biztosítsuk az oktatáshoz való hozzá.

Milyen ajándékokat küldhetek a gyermek(ek)nek, aki(ke)t támogatok?

Tanácsoljuk, hogy a gyermek(ek) számára hasznos dolgokat küldj ajándékba: olyan eszközöket, amelyek a tanuláshoz szükségesek, vagy a hétköznapi életükben fel tudják őket használni, de ugyanakkor örömöt is szereznek számukra (pl. tollak, színes ceruzák, szép füzetek, francia és angol nyelvű könyvek, egyéb apróságok). Szintén hasznosak lehetnek: új nyári ruhák (ne legyen túl kihívó), baseball sapka, karóra, hajcsatok, ébresztő óra, kulcstartó, táska, elemlámpa, számológép, fogkrém, fogkefe, tisztálkodási szerek, zsebrádió, vagy akár Magyarországról szóló egyedi ajándékok stb. A ruha nagyon hasznos és ajánljuk is. Bár a méretet nehéz eltalálni, ha a család népes, biztosan gazdára talál az esetleg kicsinek vagy nagynak bizonyuló darab. De ajánlatos inkább nagyobb méretet küldeni, mint amekkorának a képen tűnik a gyermek, vagy amely korának megfelelő lenne.

A játékok mindig örömet okoznak egy gyermeknek, de nem szívesen ajánljuk őket. Ha mégis akkor inkább társasjátékot javasolunk, amelyet meg tudnak osztani az olyan gyerekekkel, akiknek nincs támogatójuk. Az afrikai gyerekek - jellemzően - saját kezűleg készítik a játékaikat, és ez kreatívvá teszi őket. Ezt a szokást megőrizve, olyan játékok küldését is ösztönözzük, amelyek hozzájárulnak képességeik fejlesztéséhez, s egyben a közösség összetartásához.

Élelmiszer és sok más csemege, mint pl. csoki, cukor küldését nem ajánljuk, mert ettől rosszul lehetnek a gyerekek, vagy táplálkozási problémát okozhatnak. Továbbá, a meleg miatt tönkre mehetnek, még mielőtt célba érnének.

Mi a biztosíték arra, hogy az általam küldött ajándék a gyermekhez jut?

Minden elküldött ajándék átadásáról fényképet készítünk és dokumentáljuk. Sajnos előfordul, hogy a címzett gyermek már nem jár az iskolánkba. Ha el tudjuk érni, akkor az ajándékot mindenképpen megkapja. Ha nem, akkor - motivációként - a csomagot odaadjuk egy másik szorgalmas gyermek számára. Így az ajándék semmiképp sem vész el, csak átruházódik egy másik rászoruló gyermekre.

Meghívhatom a támogatott gyermeket nyaralni Magyarországra?

Semmiképpen nem ajánljuk. Egyrészt az utazás tetemes költséggel jár (egy oda-vissza útra szóló repülőjegy Kongóba kb. 240 000 Ft), s emellett a vízum megszerzése sem könnyű feladat. A gyermekek csak franciául beszélnek, így a kommunikációhoz ennek a nyelvnek az ismerete nélkülözhetetlen. Mindemellett, abba is bele kell gondolni, hogy a gyermeknek az itt töltött rövid idő után haza kell térnie. Ha megismer egy másfajta életet, az okozhat számára örömöt és hasznos is lehet. Ugyanakkor számolni kell a negatív következményekkel és a visszailleszkedés nehézségeivel is. Ehelyett azt ajánljuk, hogy a támogató utazzon Afrikába, ahol személyesen találkozhat a gyermekkel.

Már jó ideje nem kapok hírt a gyermekről, ilyenkor mi a teendő?

Ebben az esetben kérjük értesíts bennünket a problémáról, és felvesszük a kapcsolatot kinti munkatársainkkal, hogy prioritásként kezeljék kérelmed. Afrikában az ügyintézés és kommunikáció nem ugyanolyan gyorsasággal folyik, mint Európában, így nem biztos, hogy a megígért időpontra választ kapunk. Az alapítvány azonban azon munkálkodik, hogy ezeken a kommunikációs akadályokon javítani tudjon.

Miért támogassam az afrikaiakat, amikor itthon is sok a szegény?

A támogatás céljáról hozott döntésünk mindig autonóm és szubjektív. Mindenki egyéni indíttatása alapján döntheti el, kinek szeretne segíteni. Ehhez a döntéshez azonban fontos az, hogy tudjuk, hogyan élnek távol Magyarországtól segítségre szoruló emberek, akiknek az életét - a távolság ellenére - már egy kis segítséggel is jobbá lehet tenni.

Szegénység és szegénység között legtöbbször óriási a különbség: az afrikai szegénységet össze sem lehet hasonlítani az európai szegénységgel. Afrikában abszolút szegénységről beszélünk, s nem relatív szegénységről. Ha egy európai gyermeknek például nincs számítógépe, de van mobiltelefonja, már szegénynek számít - miközben Afrikában a legtöbb diáknak még tolla vagy füzete sincs. Egy másik példa: nálunk az a család, ahol ritkán kerül hús az asztalra, szegénynek számít. Afrikában ugyanakkor az emberek többsége még egy falat kenyérhez sem jut egy nap, és gyermekek százezrei krónikusan alultápláltak. Szociális háló gyakorlatilag nem létezik.

Óriási szükség van tehát a segítségre. Mi hiszünk abban, hogy aki Afrikában segít, képes lesz itt Magyarországon is tenni valamit embertársaiért. Így támogatási kultúrája nem csökken, hanem éppen ellenkezőleg, gazdagodik. Afrika sok országában nem, vagy alig létezik olyan társadalmi réteg, amely képes lenne legalább eseti támogatás nyújtására - rendszeres támogatásról nem is beszélve. Mi, európaiak, kivételes helyzetben vagyunk, ha kevéssel is, de megtehetjük, hogy segítünk!

Hol tudom leellenőrizni, hogy sikeresen befizettem a támogatásomat?

Regisztrált támogatóként a saját fiókodban a Pénztárca menüben tudsz tájékozódni egyenleged aktuális állapotáról. Kártyás fizetési mód esetén a befizetett támogatás azonnal jóváírásra kerül, így egyenleged 0 lesz. Abban az esetben, ha banki átutalással, csekken vagy személyesen szeretnéd eljuttatni hozzánk támogatásodat, a beérkezett összeget legkésőbb két héten belül jóváírjuk. A sikeres befizetésről emailt is küldünk a megadott postafiókodra.

Mire való a Pénztárca menüpont és az egyenleg felöltése funkció?

Használd az egyenleg feltöltés funkciót

  • bankkártyás fizetés esetén: kártyás befizetés csak és kizárólag innen indítható;
  • abban az esetben, ha a kiválasztott ütemezés szerint (havonta/félévente/évente) vállalt támogatástól eltérő összeget szeretnél befizetni.

Ha a banki átutalásos, csekkes, illetve személyes befizetést választottad, akkor az egyenleg felöltési lehetőséget nem kell igénybe venni, mert az egyenleg kiegyenlítését az adott összeg beérkezését követően legkésőbb két héten belül mi megtesszük.

Miért van az egyenlegem mínuszban, ha már befizettem a vállalt támogatást?

Amennyiben az általad kiválasztott fizetési mód banki átutalásos, csekkes vagy személyesen történő befizetés, a tranzakció jóváírása hosszabb időt vesz igénybe a részünkről. Szeretnénk a türelmedet kérni, egyenleged kiegyenlítésére legkésőbb a fizetéstől számított két héten belül sor kerül. A befizetésről emailben is kapsz visszaigazolást. Ha a befizetéstől számított két héten belül sem történik változás az egyenlegedben, vedd fel velünk a kapcsolatot!

Miből tartja fenn magát az alapítvány?

Az alapítvány működési költségeit két forrásból fedezi:

  • működési támogatás elnyerésére kiírt, nyertes pályázatokból
  • kiemelt és eseti támogatók erre a célra szánt adományaiból.

Az alapítvány működési kiadásai:

  • személyi bérek
  • iroda működési költségei (kommunális számlák, tárgyi eszközök stb.)
  • rendezvényeken való részvétel költségei
  • társadalmi kommunikációra fordított költségek (levelezés, internet, szórólapok stb.)

Kijuthatok-e Afrikába az alapítványon keresztül?

Két módon lehet kijutni Afrikába az alapítványon keresztül. Az alapítvány rendszeresen szervez humanitárius turizmus utakat Afrikába, ezen belül Kongóba és Tanzániába. Ezek az utak hasonlóak az utazási irodák által kínált utakhoz - ám mégis másak. A velünk utazó nem turista szemmel kap betekintést Afrikába, hanem megismerheti a kontinens valós arcát, az igazi afrikai életet. Betekintést nyerhet az ott élők mindennapjaiba, mindeközben segíthet a rászorulókon és személyesen vehet részt egy humanitárius mini-projekt megvalósításában. Az utakról bővebben a www.humtur.hu weboldalon olvashat.

A másik lehetőség, ha valaki önkéntesként csatlakozik munkánkhoz. Ez azonban minden jelentkezőtől kitartást kíván. Az alapítványnak ugyanis meg kell győződnie arról, hogy a jelentkező tényleg hatékony munkát tud Kongóban végezni, hiszen nem olcsó az önkéntesek kinti ellátása.

Lehetek-e önkéntes Afrikában?

Az alapítvány eddig csak pár önkéntest foglalkoztatott kint Kongóban. A leghosszabb idő, amit egy önkéntes kint töltött, egy-öt hónap volt.

Ahhoz, hogy valaki az alapítvány önkénteseként kiutazhasson, fontos, hogy szoros kapcsolatot épüljön ki közte és az alapítvány között, hiszen tudnunk kell, milyen képességeire és ismereteire számíthatunk a kint végzett munkában. Emellett, a munkához elengedhetetlen a megfelelő nyelvtudás - Kongóban a francia, Tanzániában pedig az angol nyelv ismerete.

A kiutazás általában önköltséges. A szállásról, az élelmezésről és a biztonságról az alapítvány gondoskodik. Bár maga a munka önkéntes, az alapítvány számára egy kitelepített segítő munkája tehát jelentős költséget jelent.

Ezért szükséges, hogy leendő önkéntesünkkel személyes kapcsolatban legyünk. Az önkéntesnek tisztában kell lennie alapítványunk alapelveivel. Az alapítvány keresztény elveket képvisel, ezért fontos az önkéntes részéről az alapvető, általános erkölcsi magatartás gyakorlása.

Melyek a Kongóba történő beutazás feltételei?

Vízum: Magyar állampolgár a Kongói Demokratikus Köztársaságba csak érvényes útlevél és vízum birtokában utazhat be. Vízumot Kongó belgrádi nagykövetségén keresztül lehet igényelni.

A nagykövetség elérhetőségei:

Diplomatska kolonija 3,
+381 11 266 4131
ambrdcbelgrade@yahoo.com

Védőoltások: A Kongói Köztársaságba történő belépés feltétele a sárga védőoltási könyv bemutatása (az útlevél fontos mellékleteként), ennek hiányában az országba történő belépést megtagadják. Kötelező oltás a sárgaláz elleni oltás. Emellett ajánlott a hastífusz, a hepatitis A és B, a kolera és a veszettség elleni védőoltás beadatása, valamint a malária elleni gyógyszer szedése. Az oltásokat a Nemzetközi Oltóközpontban (1097 Budapest, Gyáli út 2-6., telefon: 1-476-1364, rendelési idő: H-CS 9-12) lehet beszerezni, s az indulás előtt minimum 3 héttel be kell adatni. Az Oltóközpont az utazással és egyéb egészségügyi tudnivalókkal kapcsolatban is felvilágosítást, valamint tanácsot ad.

Utasbiztosítás: Biztosítás kötése nem feltétele az országba történő belépésnek, megkötése azonban erősen ajánlott!

Konzuli segítség: Magyarországnak a Kongói Demokratikus Köztársaságban nincs külképviselete és konzulátusa, s más afrikai országban működő nagykövetét sem akkreditálja az országba. Vészhelyzet esetén a konzuli segítség így komoly nehézségekbe ütközik és a szokásosnál hosszabb időt vehet igénybe. Szükség esetén egy más európai uniós tagállam helyi képviseletével lehet felvenni a kapcsolatot.

Milyen feltételekkel utazhat Kongói állampolgár Magyarországra?

Kongói állampolgár csak érvényes útlevél és vízum birtokában utazhat Magyarországra. Vízumot Magyarország kenyai külképviseletén keresztül lehet igényelni. A vízumkérelmezőnek rendelkeznie kell meghívólevéllel, valamint igazolnia kell, hogy magyarországi tartózkodása idejére rendelkezik szálláshellyel, anyagi fedezettel, valamint egészségügyi biztosítással. Ha a kérelmező munkavállalás céljából utazik Magyarországra, be kell mutatnia a leendő munkaadóval megkötött munkaszerződést, ha pedig tanulmányokat szeretne folytatni, akkor az intézmény igazolását a hallgatói jogviszonyról, valamint a tandíj befizetéséről.

A Magyarországra történő beutazásról részletes és pontos információkat a Külügyminisztérium honlapján találhat.

Afrikáért Alapítvány 2018. Minden jog fenntartva