Támogass most!

Szent Yared Árvaház (Etiópia)

2008 óta működő árvaházunk mellett az Etióp Ortodox Egyház Gyermek-és Családügyi Szervezetével (EOC-CFAO, www.eocfao.org) partnerségben 2017 szeptemberében BELEVÁGTUNK ÚJ ÁRVATÁMOGATÁSI PROGRAMUNKBA!
A szervezet igazgatója Haile Yohannes, aki Elnökünkhöz hasonlóan Magyarországon végezte egyetemi tanulmányait, és azóta is több szállal kötődik hazánkhoz. A személyes találkozás után úgy döntöttünk, hogy az EOC-CFAO által működtetett Szent Yared árvaház 129 lakója közül egyelőre 10, majd sikeres partnerség esetén minél több gyermeket pártfogásunkba veszünk!

Az Etióp Ortodox Egyház – Gyermek-és Családügyi Szervezet (EOC- CFAO)

Az Etióp Ortodox Egyház-Gyermek-és Családügyi Szervezet (EOC-CFAO) 1973-ban jött létre, hogy megküzdjön az addig soha nem látott mértékű szárazsággal, amely több tízezer emberéletet követelt, különösen Etiópia északi részein. A természeti katasztrófa következtében rengeteg gyermek vesztette el szüleit, illetve maradt biztos megélhetés nélkül, ezért az Etióp Ortodox Egyház azonnali segítségnyújtást sürgetett. Az EOC-CFAO Child Care Centerek (CCC-k azaz árvaházak) alapításával kezdte meg a beavatkozást Etiópia különböző területein, hogy a magukra maradt gyermekek fizikai és pszichológiai szükségleteivel foglalkozzon – egy közülük a St. Yared CCC. A St. Yared árvaház.


  

St. Yared Árvaház ismertetése

A St. Yared árvaház Axum Town városában, a Tigray régió északi részén található. Axum Town 963 kilométerre fekszik az etióp fővárostól, Addis Ababatól. A település lélekszáma több, mint 56 000 fő, az ország egyik olyan turistahelye, amelyet az UNESCO is elismer. A St. Yared Gyermekgondozó Központ intézményi gondozási- és ösztöndíjprogramokon keresztül nyújt ellátást 129 árva és hátrányos helyzetű gyermek számára. A programok a Ciprusi Egyház és a Megbar Senay Kórház pénzügyi segítségével kerülnek megvalósításra. A St. Yared által támogatott gyermekek közül 51-en az árvaház lakói, a többi gyermek a családjával vagy rokonaival él és ösztöndíjprogramokon keresztül jut támogatáshoz.

Az EOC-CFAO és az Afrikáért Alapítvány árvatámogatási programja

Az EOC-CFAO előzetesen elküldte Alapítványunknak 10 gyermek profilját, akik gondozásukat vállalni képes család hiányában támogatásra szorulnak. Róluk jelenleg a St. Yared CCC gondoskodik különböző jótékony adományozóktól érkező csekély mennyiségű finanszírozásból, ám ez sajnos nem kiszámítható, ezért a szervezet olyan megbízható adományozókat keres, akik biztosítani tudják a szükséges támogatást.  A St. Yared CCC nem rendelkezik iskolával, ezért minden intézményi gondozás alatt álló gyermek az árvaházon kívüli állami iskolákban tanul. 9-en az Axum Általános iskolába járnak, 1 idősebb gyermek pedig a Kedamawi Mealik Középiskola tanulója.

Az EOC-CFAO átfogó ellátást nyújt a St. Yared CCC-ben élő gyermekeknek, amely tartalmazza a lakhatást, élelmezést, a ruházat és a tanszerek biztosítását, az egészségügyi ellátást, pszichoszociális támogatást, illetve egyéb segítségnyújtást, amely fontos a gyermekek fizikai és mentális fejlődéséhez. A szervezet morális és vallási kötelezettségének tekinti a gyermekek támogatását mindaddig, amíg befejezik tanulmányaikat szakmai vagy egyetemi tanulmányaikat, így a gyermekekből biztonsággal önfenntartó és független felnőttek válhatnak.

Az EOC-CFAO évente készít egy jelentést a támogatott gyermekek tanulmányi előrehaladásáról, egészségügyi, szociális és érzelmi állapotáról, amelyet árvád fotójához hasonlóan küldeni fogunk neked, illetve a gyermekek évente egyszer saját maguk által írt levelecskével fognak meglepni téged. 

Ha további kérdésed lenne, bátran fordulj hozzánk a tulner.viola@afrikaert.hu e-mail címen, vagy keress fel minket egyéb elérhetőségeinken.


Szeretettel köszöntünk Téged etióp árváink támogatói körében!
Kívánjuk, hogy leld sok örömödet gyermeked támogatásában!



Afrikáért Alapítvány 2018. Minden jog fenntartva