MÚLTKORI HÍRLEVELÜNKBEN EMLÍTETTÜK, HOGY BÓDÁS BIANKA, KEDVES ÖNKÉNTESÜNK, MÁR AZ UTOLSÓ APRÓSÁGOKAT INTÉZI NAGY UTAZÁSA ELŐTT. A FIATAL LÁNY JANUÁR 8-ÁN REPÜL TANZÁNIAI ISKOLÁNKBA, HOGY TALÁLKOZHASSON GREEN EDEN-BEN PÁRTFOGOLT GYERMEKÉVEL, VERONICÁVAL, MAJD MEGÉLHESSE AFRIKÁT AHOGY Ő FOGALMAZ, HATÁROK NÉLKÜL.

Bia 2018 decemberében vált örökbefogadó szülővé és több ízben említette rendezvényeinken velünk beszélgetve, hogy szívesen önkénteskedne Afrikában. A lány lelkesedése az elmúlt évben nem kopott meg, sőt. Lelkesen kereste eközben is a lehetőségeket, hogy itthon hogy segíthetné tevékenységeinket.
Bia rengeteg energiát fektetett abba, hogy minél felkészültebben induljon neki az útnak. Játékokkal, adományokkal és rengeteg szeretettel készül a Green Eden-be, ahol néhány saját projektet is szeretne megvalósítani. Egyrészt -mivel remekül fest- művészeti foglalkozásokat tart majd a diákoknak és terve, hogy néhányuk alkotását Magyarországra hozva elárvereztesse.
Bia azoknak, akik követnék útját és bejegyzéseit, Facebook-csoportot is létrehozott – bátran csatlakozz Te is, hiszen sok fotóval, videóval és személyes gondolattal fog téged megajándékozni.
Nagyon boldogok vagyunk, hogy egy ilyen csodás embert küldhetünk a Green Eden-be, szép és hasznos perceket szerezve ezzel a gyerekeknek.









